2012. február 19.

Ma ismét meglátogattuk Cupidót a panzióban. Másik helyre került, mert az egyik szobatársnője tüzel, ő pedig, a nevéhez híven, élénken érdeklődik a hölgy után. Ez már így ivartalanítva nem lenne baj, ha Cupika nem gondolná, hogy ebben a helyzetben előjogokat kellene kivívnia a többiek között. Kissé dominánsan kezdett viselkedni, így most egyágyasba került. Szerzett egy pici horzsolást is a jobb szeme fölé, valószínűleg "elcsúszott a fürdőszobában". Alig látszik, a gondozó vette észre, hogy picit csálé ott a szőre. Hiába, terrier... és ha egy szép (mármint: jó illatú) lánykutya is a képben van, akkor őkelme rettenthetetlen!

Levettük a ragtapaszát; na az kicsit fájt neki, de meg se nyikkant, nem kapott oda, csak picit szaporábban lélegzett és szabadulni igyekezett, amikor a művelet folyt.

Rákérdeztünk a szobatisztaságra a panzióban. Nincs vele baj, lakásban tartva majd rendesen fog viselkedni az Álomgazdinál.

Két esetben tud előfordulni "baleset": ha valamelyik szobatárs bepisil, olyankor megy és odajelöl ő is. De magától ilyet nem kezdeményez. A másik eset, ha nagyon hátra kerül a sétáltatásra várók sorában, olyankor van, hogy elcsöppen valami. De a tökéletes Álomgazdi úgyis úgy szervezi majd meg a napjait, hogy Cupidó napi 4-5 sétája szerves részt kapjon benne, egyenletesen elosztva, úgyhogy ki lehet zárni a folyékony baleseteket.

Pénteken, gondolom az altatás és a műtéti macera, meg a gallér-sokk miatt kicsit visszaesett a régi, húzzunk-ki-a-világból - énjébe. Mára már újra a múltheti önmaga volt, kicsit jobban moderálja már magát sétakor. Szeret húzni; viszont ha megállok, zokszó nélkül megáll ő is, nem húz tovább. Elindulok, megint húz. Ezt rengetegszer eljátsszuk. Gondoltam egyet, visszarántottam. A hatodik visszarántás után kezdett lelassulni és visszább térni láb mellé. Tanítható, csak eddig még kevés része volt abban, hogy bármit is megköveteltek volna tőle. Ha Álomgazdi majd rászán egy kis időt és energiát a tanítására, szerintem szép ráébredés lehet majd ebből, hogy jééé, én ezt tudom, és a gazdi meg hogy örül neki! :-)

A végére még egy kis szívszorító élmény... a ligetben egy télire bezárt, körülkerített épület mellett mentünk el. Cupidó egyszercsak odarongyolt a kapuhoz, szaglászta innen, szaglászta onnan (kutya nem lakik ott), próbált bemászni a kerítésen. Nem olyan ímmel-ámmal, hanem nagyon-nagyon határozottan csinálta. Az jutott eszünkbe, hogy régi élménye lehet... amikor az utcán élt, biztos kereste az ilyen helyeket, ahol elcsövezgetett, amíg tovább nem állt. Valószínűleg még nagyon benne él az élmény, hogy fel kell deríteni és megjegyezni az ilyen, lakhatásra alkalmas zugokat...

2012. február 12.

Ma ismét Cupidó-sétanapunk volt. A múlt héthez képest már csak mínusz 2-3 volt, de valahogy most se éreztük... Sőt, otthon megint a radiátoron kötöttek ki a ruhák.

Cupido már megismer minket. Nagy változáson ment keresztül a múlt hét óta. A múltkori alkalommal húzott, ment bele a vakvilágba, mindegy hova, toronyiránt, csak tér legyen körülötte és főleg előtte. Mint egy frissen elemcserélt duracellnyuszi.

No, hát még most is húz, és vékonyka termete ellenére jókora ereje van, de most már egy kicsit többet szemlélődik. A finom kutyanyomoktól megmámorosodik most is, és szerintem ez világéletében így marad majd Mr. Szimatművésznél. De most már nem ész nélkül megy-szagol-szagol-húz-húz-húz-húz-kimegy a világból. Inkább szagol-keres-körbejár-szimatol-keres-azonosít-megy-megy-megy-erősödik a szag-húz-húz-húz... Most mát okkal megy, nem a tágas tér kedvéért, kiegyensúlyozottabb lett, mint volt.

Persze még hosszú az út, míg teljesen elfelejti az „előző élete” megpróbáltatásait – amiben egy felelős, tudatos és szerető Álomgazdi nagy-nagy segítségére lehetne. Szemmel láthatóan (és ezt most lekopogom nagyon) kezd magára találni. A múlt héten csak úgy itta, itta be a körülötte levő világot, a szagokat, emberek, kutyák, autók látványát. Most már nem töltekezett, simán kihasználta a sétával töltött időt.

Jóindulatú és kedves kutya. Határozott céljai vannak (igenis oda akarok menni ahhoz a bokorhoz!!!) de elfogadja (na nem túl simán, próbálkozik), ha valami miatt nem engedem. És itt jönnek be a múlt megpróbáltatásai. Az egyik fa alatt, a madaraknak kiszórt magokon kívül – arra rá se bagózott – kiraktak néhány keményre száradt és fagyott kenyérszeletet is. Cupika rendes ellátást kap a panzióban, de itt bevillant az opportunizmus. Begyűjtötte volna, ha nem húzom el onnan, és nem könnyen hagyta ott. Ha balról megközelítve nem engedtem, hát próbáljuk meg jobbról. Kerüljük meg ezt a pórázos némbert és fussunk neki mégegyszer. De aztán teljesen jól el lehetett vontatni.

A múltkor is, és most is szöget ütött a fejembe, hogy talán gond lehet a hallásával. Ha simi közben kedvesen beszélünk hozzá, akkor is hátracsomagolja a füleit és összehúzza magát picire. Ha rádörrenek (a kenyereknél), semmi. Pedig ha bánthatták régebben, akkor nemcsak a felé-nyúlásnál kéne megijednie, hanem ripakodáskor is? Távoli kutyaugatásra felkapja a fejét, de tapsra a feje mögött, füttyre, morgásra, semmi másra nem. Talán bizonyos frekvenciát nem hall. Vagy csak – terrier?

És kitalált magának egy játékot: először vegyelemzést végzett egy-egy frissen jelölt fán, majd a fa alatti lábnyomokat végigszaglászva kiválasztotta az egyik szagmintát és elkezdte követni a nyomot. Legalábbis nagyon definitíven indult el egy-egy irányba, már amíg másfelé nem irányítottuk el tovább. Ilyenkor nem erősködött, inkább talált újabb követnivalót.
Azt hiszem, Cupikát ma sem kell majd ringatni elalváskor :-)

2012. február 6.

2012. február 5.

Hazaértünk a sétából. Cupika megismert, örült. Szépen sétál pórázon, bár a hosszú, egyenes útszakaszok megihletik, olyankor elkezd húzni, és ha szalad vele az ember, akkor szívesen ki is szaladna a világból. A csuromvíz ruháim fele most a radiátoron, a másik felük a mosógépben :-)

Nagy vadász, minden szagot megvizsgál, legyen az kutyanyom vagy a pocsolyából az előbb szörpintő veréb lábnyoma. Időnként húz, mint állat, menne neki a nagyvilágnak. De csak menetirányba.


A nyakörvtől-póráztól nem akar szabadulni, szokva lehet hozzá. Lehet irányítani gyengéd másik irányba húzással, olyankor fordul, jön szépen. Aztán ha szagot fog, begyújtja a rakétákat.


Ha szóval hívom, rá se bagózik. Úgy általában, a szavakra, hangokra nem nagyon reagál. Pedig nem süket, arra, hogy "nézd csak, ott a Gábor" felkapta a fejét. Ez az egyetlen, amire valamilyen reakciót mutatott. Meg a kutyakekszes zacskó. Irdatlan remek orra van, cipzáros kabátzseb+nejlonzacsin át is lokalizálta a kekszet.


Csak úgy szívja be az ingereket. A forgalmas főút megbabonázta, alig akart továbbmenni. Szemmel láthatóan emlékeztette valamire.


Egy kertészeti telepháznál be akart mászni a kapun, mire előjött egy masztiff, és Cupika méltatlankodott, amikor elvonszoltam, mert már nagyon daliás pózt kezdett felvenni. Egy másik kutthoz se engedtem oda (aki póráz nélkül volt), na ott erősen kiverte a balhét. Csaholt, ugatott, felállt a szőre, nagyon méltatlankodott, mert őkelme igenis meg akarta nézni a kutyát közelről, micsoda dolog ez már. Fura rekedtes hangja van, mintha mutálna.


A szánkózó gyerekek tetszettek neki. Gyanítom, hogy lehetett gyerek a közelében. Nem akart nagyon odamenni, csak elnézegette őket hosszasan.

Barátságos, bújós kutya (lehet, fázott a tappancsa), folyton mászott az ölembe. Az nagyon fura, hogy simogatásra a legkisebbre húzza össze magát. Még akkor is, ha közben becézgetik és kekszeket dugnak a szájába. Mintha csak akkor érintette volna kéz, ha megfenyítették. Ha hozzányúlok (nem megmarkolom vagy ilyesmi) az oldalához, mellkasához, hátához, "lefagy", kikapcsol, lemerevedik, hátracsapja a füleit és lehajtja a fejét. Akkor is ha egy másodperce még kekszért ugrált a zsebemhez. Egyébként nem fél, nem alázatos, nem gurul a hátára.

Pici tétova farokcsóvát Gábor tudott kicsikarni belőle, amikor lefeküdt mellé a hóba.
A panzióba szívesen ment vissza, ott is mászott volna már be a kapu alatt, vonzották az illatok.

2012. február 2.

Cupido megérkezett az ajkai leányzókkal, azt mondták, nagyon rendesen utazott, végigaludta a másik 2 kuttyal az utat. Pisiltünk a parkolóban, inni nem akartunk. Nagyon utálta, amikor újra boxba kellett szállni. Nagyon halkan, panaszosan nyafizott és a praclijával próbálta széjjelszedni a box rácsát. Még szerencse, hogy ideiglenesen engedte magát lekenyerezni a kutyakeksszel.
A panzióba menet azt játszottuk, hogy amikor időnként elege lett a további utazásból, nyafizott, aztán ugatott, csaholt, kaparta a boxot (stramm egy darab!), aztán beletörődött. Sajnos csak a pirosoknál tudtam hátranyúlni hozzá nyugtatgatni.

Amikor kiszálltunk, azt se tudta, hova kapja a fejét (madarak, jó illatok), ha nem lenne neve, simán ráillene a Mr. Motolla :-) Mint egy zsák bolha, és ahhoz képest, hogy milyen soványka, irdatlanul tudott húzni.

Amúgy jólelkű, érdeklődő, barátságos srácika. Azért a kaját nem úgy veszi el, mint anno Orsikánk (hogy az ujjam még morzsás is maradt), hanem tőből bekapja :-). A csukott kocsiban vettem ki a boxból, nehogy meglógjon, hát volt egy kis ugribugri, felfedező útra indult és rögtön levadászta a kekszes zacskót. Meg a morzsákat is összeporszívózta, felugrott a kalaptartóra is, pedig az olyan ponyvaszerű elhúzós izé, berogyott alatta, de nem ijedt meg.
Szóval bátor, kreatív, ügyes, nem-betoji, nagyon helyes kis foxi.

A panziókapuban amíg bénáztam a zárral (nem lennék jó betörő...), Cupidó már félig bent volt a kerítés alatt, mert észrevett egy szarkát.

8-20 között látogatható. Azt kérték, hagyjuk ott vele a nyakörvet, illetve vigyünk egy másikat, ez picit nagy rá.

2012. január

Cupido