2012. február 5.

Hazaértünk a sétából. Cupika megismert, örült. Szépen sétál pórázon, bár a hosszú, egyenes útszakaszok megihletik, olyankor elkezd húzni, és ha szalad vele az ember, akkor szívesen ki is szaladna a világból. A csuromvíz ruháim fele most a radiátoron, a másik felük a mosógépben :-)

Nagy vadász, minden szagot megvizsgál, legyen az kutyanyom vagy a pocsolyából az előbb szörpintő veréb lábnyoma. Időnként húz, mint állat, menne neki a nagyvilágnak. De csak menetirányba.


A nyakörvtől-póráztól nem akar szabadulni, szokva lehet hozzá. Lehet irányítani gyengéd másik irányba húzással, olyankor fordul, jön szépen. Aztán ha szagot fog, begyújtja a rakétákat.


Ha szóval hívom, rá se bagózik. Úgy általában, a szavakra, hangokra nem nagyon reagál. Pedig nem süket, arra, hogy "nézd csak, ott a Gábor" felkapta a fejét. Ez az egyetlen, amire valamilyen reakciót mutatott. Meg a kutyakekszes zacskó. Irdatlan remek orra van, cipzáros kabátzseb+nejlonzacsin át is lokalizálta a kekszet.


Csak úgy szívja be az ingereket. A forgalmas főút megbabonázta, alig akart továbbmenni. Szemmel láthatóan emlékeztette valamire.


Egy kertészeti telepháznál be akart mászni a kapun, mire előjött egy masztiff, és Cupika méltatlankodott, amikor elvonszoltam, mert már nagyon daliás pózt kezdett felvenni. Egy másik kutthoz se engedtem oda (aki póráz nélkül volt), na ott erősen kiverte a balhét. Csaholt, ugatott, felállt a szőre, nagyon méltatlankodott, mert őkelme igenis meg akarta nézni a kutyát közelről, micsoda dolog ez már. Fura rekedtes hangja van, mintha mutálna.


A szánkózó gyerekek tetszettek neki. Gyanítom, hogy lehetett gyerek a közelében. Nem akart nagyon odamenni, csak elnézegette őket hosszasan.

Barátságos, bújós kutya (lehet, fázott a tappancsa), folyton mászott az ölembe. Az nagyon fura, hogy simogatásra a legkisebbre húzza össze magát. Még akkor is, ha közben becézgetik és kekszeket dugnak a szájába. Mintha csak akkor érintette volna kéz, ha megfenyítették. Ha hozzányúlok (nem megmarkolom vagy ilyesmi) az oldalához, mellkasához, hátához, "lefagy", kikapcsol, lemerevedik, hátracsapja a füleit és lehajtja a fejét. Akkor is ha egy másodperce még kekszért ugrált a zsebemhez. Egyébként nem fél, nem alázatos, nem gurul a hátára.

Pici tétova farokcsóvát Gábor tudott kicsikarni belőle, amikor lefeküdt mellé a hóba.
A panzióba szívesen ment vissza, ott is mászott volna már be a kapu alatt, vonzották az illatok.