Ma ismét Cupidó-sétanapunk volt. A múlt héthez képest már csak mínusz 2-3 volt, de valahogy most se éreztük... Sőt, otthon megint a radiátoron kötöttek ki a ruhák.
Cupido már megismer minket. Nagy változáson ment keresztül a múlt hét óta. A múltkori alkalommal húzott, ment bele a vakvilágba, mindegy hova, toronyiránt, csak tér legyen körülötte és főleg előtte. Mint egy frissen elemcserélt duracellnyuszi.
No, hát még most is húz, és vékonyka termete ellenére jókora ereje van, de most már egy kicsit többet szemlélődik. A finom kutyanyomoktól megmámorosodik most is, és szerintem ez világéletében így marad majd Mr. Szimatművésznél. De most már nem ész nélkül megy-szagol-szagol-húz-húz-húz-húz-kimegy a világból. Inkább szagol-keres-körbejár-szimatol-keres-azonosít-megy-megy-megy-erősödik a szag-húz-húz-húz... Most mát okkal megy, nem a tágas tér kedvéért, kiegyensúlyozottabb lett, mint volt.
Persze még hosszú az út, míg teljesen elfelejti az „előző élete” megpróbáltatásait – amiben egy felelős, tudatos és szerető Álomgazdi nagy-nagy segítségére lehetne. Szemmel láthatóan (és ezt most lekopogom nagyon) kezd magára találni. A múlt héten csak úgy itta, itta be a körülötte levő világot, a szagokat, emberek, kutyák, autók látványát. Most már nem töltekezett, simán kihasználta a sétával töltött időt.
Jóindulatú és kedves kutya. Határozott céljai vannak (igenis oda akarok menni ahhoz a bokorhoz!!!) de elfogadja (na nem túl simán, próbálkozik), ha valami miatt nem engedem. És itt jönnek be a múlt megpróbáltatásai. Az egyik fa alatt, a madaraknak kiszórt magokon kívül – arra rá se bagózott – kiraktak néhány keményre száradt és fagyott kenyérszeletet is. Cupika rendes ellátást kap a panzióban, de itt bevillant az opportunizmus. Begyűjtötte volna, ha nem húzom el onnan, és nem könnyen hagyta ott. Ha balról megközelítve nem engedtem, hát próbáljuk meg jobbról. Kerüljük meg ezt a pórázos némbert és fussunk neki mégegyszer. De aztán teljesen jól el lehetett vontatni.
A múltkor is, és most is szöget ütött a fejembe, hogy talán gond lehet a hallásával. Ha simi közben kedvesen beszélünk hozzá, akkor is hátracsomagolja a füleit és összehúzza magát picire. Ha rádörrenek (a kenyereknél), semmi. Pedig ha bánthatták régebben, akkor nemcsak a felé-nyúlásnál kéne megijednie, hanem ripakodáskor is? Távoli kutyaugatásra felkapja a fejét, de tapsra a feje mögött, füttyre, morgásra, semmi másra nem. Talán bizonyos frekvenciát nem hall. Vagy csak – terrier?
És kitalált magának egy játékot: először vegyelemzést végzett egy-egy frissen jelölt fán, majd a fa alatti lábnyomokat végigszaglászva kiválasztotta az egyik szagmintát és elkezdte követni a nyomot. Legalábbis nagyon definitíven indult el egy-egy irányba, már amíg másfelé nem irányítottuk el tovább. Ilyenkor nem erősködött, inkább talált újabb követnivalót.
Azt hiszem, Cupikát ma sem kell majd ringatni elalváskor :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése